Színváltás: |
|
hulio | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 22:44:11 (V) 9433. |
Na, nézzük! Ez a két nap nem volt alkalmas arra, hogy a géphez üljek. Most, hogy csillapodtak kicsit az ünnepi hullámok, pötyögök pár sort. Kedves Indián és Zsuzsa! Csak így tovább! Sok-sok jó egészségben együtt töltött boldog évet kívánok Nektek. ![]() A péntek, ahogy már mások is elmondták, feledhetetlen pillanatokkal ajándékozott meg engem is. Tetszett Mező Pista visszafogott iróniával és öniróniával átitatott előadása, és tetszett a miskolci Illés-őrző zenekar műsora. Jólesik tudni, hogy ilyen szinten ápolják az Illés életművet. Egy kérésem van hozzájuk: ne legyenek elégedettek magukkal, bárhogy dicsérjük őket. Human Rights. Lenyűgözött. Amit most kaptam, az egy kissé emlékeztetett arra, amikor először hallgattam a lemezt. Emlékeztetett és egyben magasan túlszárnyalta azt az élményt. Én sem hallottam még élőben. Le a kalappal a FIÚK előtt. Az asztalunknál ülők többször is összenéztünk, hogy egy pillantással kitárgyaljuk azt, amit szóban nem lennénk képesek elmondani. Angela Davis. Nekem akkor egyáltalán nem volt furcsa, hogy bekerült az albumba a fényképe. Akkor a csapból is ő folyt, teljesen kézenfekvőnek tűnik így visszatekintve is, hogy abban a bizonyos összekacsintós időszakban az éppen nem összekacsintók számára/kedvéért legyen egy megtámadhatatlan "alibi". Nem hiszem, hogy különösebb nyomás kellett hozzá, hogy ő kerüljön a lemez mellé a tasakba, és ne Szabó János. Az emberi jogokat ért sérelmek Angela Davis ürügyén tett taglalása nem zártneka ki, sőt inkább felhívta a figyelmet Szabó jános hasonló jogainak hasonló sérelmeire. Ezt mindenki tudta. Még én is... ![]() (Persze, én is kíváncsi lennék Tini emlékeire ezzel kapcsolatban.) Az ünnep másnapjára kellemes locsolkodást kívánok Mindenkinek! ![]() |
Hilda | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 22:34:11 (V) 9432. |
Speci! Te meg engem köröztél le, de köszönöm a gratulációt. Amit mondtál az ![]() Ezért is olyan jó a klubban, mert erről ott könnyű elfeledkezni. Pénteken elkísért egy kedves ismerősöm, aki fiatalabb és még nem járt sem itt, sem hasonló helyen. Azt mondta olyan furcsa idős embereket látni mókázni, bolondozni (nekem természetes) az válaszoltam ez a mi diszkónk. Mindezért nem tudok elég hálás lenni Indiánnak és Tibinek, hogy életre hívták és persze mindenkinek aki a háttérben, vagy éppen a szinpadon dolgozik a mi örömünkre. |
|
Előzmény: 9428, Speci |
G.TIBI | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 11:04:26 (V) 9431. |
Köszönjük szépen az FG-4-nek az Oratórium bemutatását, a MIEZ-nek a vendégszereplést, Mező Pistának a "Verhetetlenek" molinót. Minden kedves klubtagunknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 10:51:00 (V) 9430. |
A pénteki buli: a változatosság kedvéért már megint felejthetetlen volt![]() A Human Rights ... bevallom most hallottam először . Nem lehetett könnyű dolga az FG-4 -nek,amikor megbirkózott ezzel a művel,amely zeneileg különlegesség,a szövege pedig ![]() |
Speci | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 10:45:49 (V) 9429. |
Lillike! Ettöl tartottam én is. Csak abban reménykedem, hogy valamikor a közel jövöben, elöadják újra a Human Rights-t, és lesz modom meghallgatni!! |
|
Előzmény: 9420, Lilike |
Speci | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 10:39:41 (V) 9428. |
Hilda! Házassági évfordulotokhoz gratulálok!! (Csak zárójelben írom le, hogy júliusban lesz a 32. házassági évfordulunk. Ez is mutatja - még ha nem is érzi - milyen öreg már az ember!) |
|
Előzmény: 9423, Hilda |
Zé | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 10:26:08 (V) 9427. |
Kívánok még legalább ugyanennyi boldog évet....inkább annál is többet![]() |
|
Előzmény: 9400, szürke bagoly |
segment | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 09:06:22 (V) 9426. |
Még további 28-at kívánok nektek,nagy-nagy boldogságban! |
|
Előzmény: 9400, szürke bagoly |
segment | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.08 09:00:26 (V) 9425. |
Boldog Nyuszit mindenkinek!És tudom,hogy közhely,de hátborzongatóan jó volt az FG-4 pénteken!A többiről nem is beszélve.... |
Lilluka | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 22:15:49 (Szo) 9424. |
Gratulálok!!!![]() |
|
Előzmény: 9400, szürke bagoly |
Hilda | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 22:06:29 (Szo) 9423. |
Mindenkinek köszönöm, akinek egy kicsi része is volt abban, hogy fantasztikusan sikerült a tegnapi klubnap. Mindkét zenekar szuper volt. Indián! Én is leköröztelek, mert mi 3-án töltöttük be párommal a 31-et. Mindemellett szívből gratulálok és kívánok Nektek még nagyon sok boldog együtt töltött évet. |
Lilluka | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 21:30:59 (Szo) 9422. |
Klassz volt már megint a tegnapi buli. Gratulálok a MIEZ-nek, köszönjük szépen a koncertet! Csak csatlakozni tudok a többiekhez, egyszerűen fantasztikus volt a Human Rights. Csak ültem a széken és folyamatosan libabőröztem. Nagyon tehetségesek a srácok, gratulálok nekik és még sok-sok ilyen belelibabőrözős estét kívánok magunknak az FG-4gyel. ![]() |
Lilluka | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 21:23:03 (Szo) 9421. |
Májusban én is ezt fogom látni![]() |
|
Előzmény: 9392, erga |
Lilike | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 21:07:29 (Szo) 9420. |
Hát kedves Speci, sok mindenről. Először is gartula a MIEZnek és köszönjük az estét! ![]() Azzztán: húúúúúú, a Human Rights!! Húúúú!! Az nagyon ütött, maximális elismerésem az FG-4nek, gyönyörűen megcsinálták ezt az igen nehéz anyagot, ráadásul négyen!! És milyen szééépek voltak! ![]() ![]() Nagyon remélem magam és a távolmaradól nevében is, h nem utoljára hallottuk Tőlük! |
|
Előzmény: 9395, Speci |
bealno | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 20:45:16 (Szo) 9419. |
Megint egy csodálatos estét tölthettem Veletek, és az Illés zenével! Köszönöm Nektek, a MIEZnek, és az FG-4 NEK! Na, és nem utolsó sorban a szerelmemnek! Na, meg kiemelném a szencáziós fotósunkat, OSSYt is. Neki is köszi mindent! Szürkebagoly, még legalább ugyanennyi boldog évet kívánok az asszonyod mellett! Mert megérdemled)) Sok boldogságot! |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 18:36:19 (Szo) 9418. |
Kicsit bővebben a tegnap hallottakról... Szerintem nagyon jó volt mindkét zenekar produkciója. Bízom benne, hogy a Bp-i klub közönségének is tetszett a MIEZ bemutatkozó fellépése. A Human Rights anyagát most hallottam másodszor élőben! Először 1971-ben, Egerben a Gárdonyi Színházban egy Illés koncerten. Emlékszem, még Bródy a maga fanyar humorával megjegyezte (amikor a közönség megtapsolta), hogy biztosan a rádiónak is tetszik, azért játsszák olyan sokat... (mert hát nem játszották...) Azt azért egyszer érdemes lenne megkérdezni Bródytól, hogy a lemez cimkéjére milyen "nyomásra" került rá Angela Davis? Ő hogy emlékszik vissza? Netán ez volt a "bűnbocsánat" a londoni útért? Gratulálok az FG-4-nek, szépen előadták! |
Gábrosz <; | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 17:30:14 (Szo) 9417. |
szóljatok ha nagyon offos ![]() --> képzeld el Indián, minden nap ezt a nyelvet eszitek és isszátok, hisz gyakrabban mentek föl a netre, mint a padlásra... csak nektek a böngészőprogram tolmácsolja, mi most meg épp ez a tolmács nélkül váltottunk pár szót... - mindenesetre legalább azt érezhetitek, hogy közérdekből ![]() |
|
Előzmény: 9397, szürke bagoly |
Gábrosz <; | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 17:25:16 (Szo) 9416. |
1.) és a külön oldalon beugró választék, majd utána a topicraugrás? 2.) jó csak keresésből megtalálva egy commentet, ha be akarja előzménynek rakni, akkor ezt csak úgy tudná, ha keresésnél megjegyzi a sorszámát, és visszateker odáig, és úgy szól hozzá... végülis megoldható... adatmódosításnál nekem a jelszómegjegyző csak egy jelszót jegyez meg [nyilván a jelszo2 inputname-sat nem], és ha elfelejtem a másikat beírni, ugye akkor különböző jelszók lettek beírva... többi király ![]() ha látok még vmit szólok ![]() |
|
Előzmény: 9391, erga |
Jelbeszéd | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 17:07:10 (Szo) 9415. |
Igazad van, létezik ilyen! (sőt, még az "Eljöttél"-ből is van egy kis dallamrész...) és tényleg nagyon szenzációs! |
|
Előzmény: 9414, Mező András |
Mező András | Válasz erre (^) (>) (f) 2007.04.07 16:49:10 (Szo) 9414. |
Kedves Jelbeszéd, a feldolgozásoknál maradva: talán a legkorábbi ilyen jelenség az Illés zenekar egyik saját számában hallható: a "Mondd, hogy nem hiszed el" középrésze, ahol a "Légy jó kicsit hozzám", "Az utcán" és a "Mindig veled" dallamaiból ötvöz Levente egy bravúros vokális polifóniát, ami koncerten a maga idejében vsz. előadhatatlan volt (mivel Levente élőben nem énekelhetett saját magával együtt 4 szólamban, úgy mint a lemezen). Kellemes Húsvétot Mindenkinek! |
|
Előzmény: 9307, Jelbeszéd |
<< < 833 834 835 836 837 838 839 840 841 > >> |
|